Elnöki köszöntő

Tisztelt Érdeklődő!

A Magyar Civil Háló azzal a céllal alakult meg, hogy összefogja és hálózatba tömörítse azokat a fejlődésre kész és képes, közösen gondolkodni és dolgozni akaró civil szervezeteket, melyek elkötelezettek saját környezetük és a társadalom formálása iránt. Alapító szervezeteinket és a mögöttük álló kezdeményezéseket egy közös érték kapcsolja össze: a jövő iránt érzett felelősségtudat és a tenni akarás.



Hálózatunk célja, hogy a különféle területeken működő egyesületek és alapítványok munkáját fellendítsük, az egymás közötti együttműködéseket megerősítsük. Hiszünk abban, hogy a közös haladás kulcsa az aktivitás, a kezdeményezés, valamint a kölcsönös tudás- és információcsere. Ennek érdekében hét szakmai kollégiumot hoztunk létre, melyek olyan elismert szakemberek vezetésével működnek, akik mélyen ismerik saját területük lehetőségeit, szereplőit és kihívásait.


Szervezetünk nyitott minden olyan magyar kötődésű szervezet számára – határon innen és túl –, amely osztozik értékeinkben és kész tenni a közös célokért. Dinamikusan bővülő közösségünkbe várjuk mindazokat, akikkel együtt, egymást erősítve és tapasztalatainkat megosztva dolgozhatunk közös céljaink érdekében.

Bízom benne, hogy hamarosan Önöket is tagjaink között üdvözölhetjük.

Baráti üdvözlettel:

Petneházy Dávid

Elnök, Magyar Civil Háló